Micsoda egy bagett!

 Micsoda egy bagett (a képen a középső)! 

 

Fotó a Brüsszel, rue d'Enseignement-i Paul Péküzlet és Kávézó faláról. 

A képen Franciaország régióinak jellegzetes kenyérfajtái. 

A Paul Boulangerie francia központú franchise, 1889-ben alapították.

Újra Brüsszelben... vendéglői vacsora

 

A nyár elmúltával újra Brüsszelben. Vajon melyik fogást választottam?

- A képen alulról a második táblácskán szereplő "Boudin Noir-Blanc..."-t, az "fekete-fehér" kolbászt. A "fekete" része nagyon hasonlít a mi véres hurkánkhoz csak rizs nélkül, az alma kompót nagyon izgalmas mellé, plusz krumplipüré.

Egy hasonló "véres hurka" plusz alma kombinációt már korábban megmutattam ebben a bejegyzésben, ott az alma karamellizált is, ami még jobban megbolondítja.

Mindkét fogást feltétlenül ajánlom!

A békebeli Cirio

 Bár már nem vagyok Brüsszelben, ezt a pár képet mindenképpen szerettem volna még most a nyár elején megosztani, hátha valakinek épp a következő hetekben (júliusban-augusztusban) lenne kedve egy kis boldog békeidős nosztalgiázáshoz – étel - (vagy pohár) ital kíséretében, itt lakóként vagy rövidebb-hosszabb időre turistaként kiutazva. 

 A vendéglő/söröző a Le Cirio, mely a nemrég felújított Tőzsdepalota szomszédságában található Brüsszel szívében. A névadó, Francesco Cirio olasz vállalkozó volt, aki konzerv élelmiszerek egyik első kifejlesztőjeként és exportőreként vált sikeressé Európában (a márka a mai napig létezik, biztosan ismerik pl. a sűrített paradicsomukat  a magyarországi boltok polcairól). A hely 1886-ban Cirio-mintaboltként és „fogyasztói szalon”-ként nyitott meg és egyike volt a Szentpétervártól Zurich-en át Párizsig működő tizennyolc Cirio üzletnek. Mára ez a söröző az egyetlen, amely megőrizte az eredeti Cirio-üzletek korabeli karakterét – gazdag divatos Art Nouveau enteriőr, hátul még látható az egykori pult, a pénztárgép, az irodaajtó, a falon a különböző országokban elnyert rangos díjak üvegkeretben. 

 Miközben az ember az italát kortyolgatja és körbenéz, a 19-20. század fordulójának viszonyairól annyi minden jut az eszébe. A Belga Királyság 1830 óta létezik, 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchia. Az olasz egység 1861-ben, a német tíz évvel később jött létre. Belgium az ipari forradalom vívmányainak köszönhetően Európa második vezető gazdasági ereje ekkoriban (szénbányák, vasút, bankszektor, ezekkel együtt járó városfejlesztés, művészetpártolás... bár sötét árnyként az egész mögött ott húzódik az afrikai gyarmat, Kongó kizsákmányolásának szégyene is melyre majd csak hosszú évtizedekkel később derül fény). A szomszédos Tőzsde (la Bourse/de Beurs) 1873-ban nyitotta meg kapuit. 1851 óta az országok és a gazdasági szereplők világkiállításokon mutatják be újításaikat, a Cirio elsőként 1867-ben a párizsin vett részt. Nem sokkal később azután kitör az I. világháború ami mindent felülír... 

 Sör helyett ezúttal a ház specialitását, a Half and Half-t kóstoltam meg, ami félig pezsgő és félig fehérbor (mindkettő olasz). Késő délelőtt volt, valamivel ebédidő előtt. Csodálkoztam, de az ital egyáltalán nem szállt a fejembe (még ha a fenti kép nem is feltétlenül erről tanúskodik).

A Le Cirio a térképen 

 

"A régi brüsszeli villamosaink" metró-festmény

A jelen és a múlt iránti nosztalgia. "A régi brüsszeli villamosaink", Paul Delvaux (1898-1994) festménye a Bourse metró állomáson Brüsszelben.

Házfal Ixelles-ben

V mint Victoire

Brüsszelben rengeteg a zöld terület – parkok, kisebb-nagyobb tavak, erdő(k)... (állítólag itt a legnagyobb az európai fővárosok közül az egy négyzetméterre jutó zöld területek aránya). Az egyik közparkban sétálva ma erre a névadóját bemutató táblára lettem figyelmes (imádok ezekről tájékozódni, így kelnek életre az olvasányokból és történelmi tanulmányokból ismert nevek). A táblán ez állt: „Victor de Laveleye Park”... Victor de Laveleye a két világháború között volt miniszter Belgiumban... de mint kiderült, nem (csak) erről volt nevezetes.

Amikor 1940-ben a II. világháború idején a németek lerohanták Belgiumot, de Laveleye – számos társával együtt – Londonba menekült, ahol a BBC a belga ellenállók számára sugárzott „Rádió Belgium” adójának a tudosítója lett.

Victor de Laveleye-t aztán a Rádió Belgium 1941. január 14-i adásában tett bejelentése nyomán háborús hőssé lett: felszólította honfitársait, hogy használják a „V” betűt a megszállókkal szembeni ellenállásuk kifejezésére – a „V” franciául (Victoire) és flamandul (Vrijheid) is a „győzelem” szó kezdőbetűje.

E bejelentést követő hetekben pedig egyre többször jelentek meg a falra festett „V” betűk Belgium és Hollandia utcáin, mígnem a szimbólum szélsebesen elterjedt Európa-szerte – leghíresebb használója minden bizonnyal Winston Churchill brit miniszterelnök volt, aki időnként szivart is tartott közben az ujjai közé szorítva (tenyere irányát nem mindig találta el helyesen, befelé fordítva a jelzés valami egészen mást jelent).

A „V” kézjelzés diadalmenete, mint tudjuk, a mai napig tart – gondoljunk a távolkeletről Európába látogató lelkes szelfiző fiatalokra.

Fenti képek: 2. kép: a Radio Belgique stábja, de Laveleye az ülő sorban balról az első (Wikipedia) 3. kép: Winston Churchill és a híres kézjel (Wikipedia) 

További forrás: The Brussels Times 

Sarokerkély és utcanév tábla, avagy Gaspar de Crayer flamand festő felfedezése

Eredetileg erről a pompás Ixelles-i sarokerkélyről szerettem volna készíteni egy fotót. De aztán kíváncsivá tett, hogy az utcanév táblára nem csak a „Rue De Crayer” van kiírva, hanem az is, hogy “flamand festő, élt 1584-től 1669-ig”. Nem ismertem, de kikalkuláltam, hogy a híres antwerpeni barokk festőnek, Peter Paul Rubens-nek lehetett kortársa. Gondoltam, utánanézek, milyen képei voltak... Íme kettő közülük (l. lentebb). 

Röviden a festőről: Gaspar de Crayer Antwerpenben született, de Brüsszelben lett elismert művész, a város legfontosabb festője a 17. században. A Spanyol-Németalföldet akkoriban kormányzó főhercegi pár, Habsburg Albert és felesége Izabella a megrendelői közé tartozott, majd Ferdinánd bíboros-infáns és a műgyűjtő Lipót Vilmos főherceg udvari festője lett. Sok templomi oltárkép is fűzödik a nevéhez, ezeket az ellenreformáció eszméje ihlette. 

G. de Crayer: Ferdinánd spanyol bíboros-infáns lovas portréja - Musea Brugge

G. de Crayer: A királyok imádása - Museum of Fine Arts Ghent 

Gaspar de Crayer - Collection Museum Plantin-Moretus, Antwerp

Források: Barok in Vlaanderen és Flemish Art Collection 

Vadgesztenyék

Itt van az ősz.

A brüsszeli Parc metró állomás fali mozaikja

Tegnap reggeli sétám.

Sörfesztivál, avagy mai, a Grand' Place-on áthaladó reggeli sétám

Nem is indulhatna stílszerübben a brüsszeli ősz, mint (esővel és) egy jó kis Belga Sör Hétvégével. A Grand' Place-on reggel már készülődtek.

Belgium évszázados sörkultúrája 2016-tól UNESCO világörökségi érték. Ezen az eseményen mintegy 500 sörfajtát lehet majd megkóstolni 50 sörfőzdéből. Link az eseményhez.

2024. március 15-ei brüsszeli pillanatképek

1. Az 1848-49-es emigráns báró Jósika Miklós (Kossuth belső körének tagja, író) és felesége, b. Podmaniczky Júlia (író, fordító, csipkebolt-tulajdonos) emléktáblája a Magyar Nagykövetség és a belgiumi magyar közösség részvételével tartott ünnepi koszorúzás után. A házaspár 1850 és 1864 között élt brüsszeli száműzetésben, egykori lakóházuk ma belga (flamand) kulturális központ. 

2. Az Európai Tanács főépületének homlokzata, rajta a jelenleg futó belga európai uniós elnökség feliratával. 2024. július 1. és december 31. között ugyanitt a következő kiírás szerepel majd: az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége (Hungarian Presidency of the Council of the European Union). 

3. Jómagam, jövet-menet. 

4. Városszerte virágoznak a magnóliák, itt a tavasz.

A napokban elhunyt belga grafikusművész, Benoît van Innis olajfája és arcai

Benoît - Maelbeek metro állomás

Tegnap, vasárnap délután elzarándokoltam a Maelbeek/Maalbeek metró megállóba az EU-negyedbe, hogy megnézzem Benoît van Innis belga festő- és grafikusművész csempére „rajzolt” alkotásait. A napokban olvastam, hogy elhunyt – a neve alapján nem tudtam, hogy kiről van szó, de a képei, amik a híradásokban megjelentek – fehér csempén ábrázolt egyszerű „grafit ceruza” rajzok nagyméretű emberi arcokról – ismerősnek tűntek. 

Kiderült, hogy ő az a művész, akinek a metró utazóközönségét megörökítő absztrakt alkotásai díszítik annak a metró megállónak a falát, ahol 2016 márciusában a brüsszeli terrortámadás történt. 

„Benoît”-nak ezek az anoním utazókat ábrázoló 1997-ben született képei a 2016-os terrortámadás nyomán új értelmet nyertek: már a – mindenkori – anoním áldozatok tragédiájának a mementói is. A megrongálódott egyik alkotás helyére a művész még abban az évben új rajzot készített: egy olajfát, a béke, a megbékélés szimbólumát (lenti 4. kép) – ami húsz év elteltével is a rá jellemző, első ránézésre gyermeki krikszkrasznak is beillő, absztrakt minimalista stílusról árulkodik. 

Benoît-nak még ITT , ITT , ITT  és ITT láthatjátok alkotásait. Ő az első belga művész, akinek a rajzával a híres New Yorker magazin címlapja megjelent (1989-ben). Személye és munkássága a művészet univerzalitásának a példája is - arisztokrata származású volt (teljes születéskori neve Benoît Thierry Marcel Marie Ghislain van Innis) a leghíresebb alkotása mégis egy metró aluljáró csempéit díszíti.

Zárásként néhány szót arról, hogyan jött az ötlet, hogy ezúttal ne múzeumba menjek vasárnap délután, hanem helyette egy metró megállóba műalkotásokat nézegetni...

Tegnap óriási embertömeg hömpölygött Brüsszel központjában, mintha nem is egy átlagos télutói vasárnap délutánról volna szó – ráadásul, bármilyen meglepő, az emberek többsége múzeumba-múzeumból jött vagy ment.

Mindez annak lehetett köszönhető, hogy egy hete nyílt meg a Szürrealizmus 100 éves évfordulóját ünneplő két központi kiállítás (az Imagine - A nemzetközi szürrealizmus 100 éve a Szépművészetiben és a Histoire de ne pas rire - A szürrealizmus Belgiumban a BOZAR-ban), és két James Ensor-jubileumi kiállítás első illetve második hétvégéje is volt (a színes álarcos groteszk figuráiról ismert belga festőé), csak hogy a legfontosabbakat említsem. Ezek az események Belgium Európai Uniós elnökséget betöltő félévének a megkezdését fémjelezték – ami miatt extra népszerűsítő kampányban részesülhettek. 

Eredetileg én is – a reklámok által felcsigázva – a KBR Múzeum Ensor-kiállítását szerettem volna megnézni, de sajnos nem vettem rá előzetesen jegyet, és mire odaértem, az összes belépőt lefoglalták, így nem jutottam be. A BOZAR Ensor-kiállításánál kígyózó sorba nem akaródzott beállnom, a szürrealizmus-kiállítások pedig annyira nem vonzottak (bár erős látványvilágukat, mind színeikben mind motívumaikban érdekesnek találom, de ez a stílus valahogy nem áll hozzám igazán közel). 

Ezért kellett valami olyasmit kitaláltam, ami kárpótol a kimaradt vizuális élményért, ha már bejöttem a városba – Benoît emberi arcait már láttam "élőben", de az olajfáját még nem – gondoltam, itt az alkalom, hogy azt is felfedezzem. 

Forrás: STIB Arts  

Benoît - Maelbeek/Maalbeek metro

Benoît - Maelbeek/Maalbeek metro

Benoît - Maelbeek/Maalbeek metro

Levelek

Cseresznyevirágzás

 

Papagáj a falon

Fotó: CR

Kockás székek, tekeredő ágak

 

Brüsszel, Stevens-Delannoy utca az Atomiummal

Eső után a mai napon. Földönkívüli érzés, pedig valóság. 

A Stevens-Delannoy utca Brüsszelben, háttérben az Atomiummal.

 

Gondolatok a Rue de la Loi-n, kezdődő hóesésben (Brüsszel, Bruegel)

Ma délután leesett az idei második hó Brüsszelben. Nem túl gyakran történik ez, telente csak néhány alkalommal, kevesebbszer, mint Magyarországon. Nemhiába közel a tenger. El is olvad hamar, mielőtt a gyerekek igazából játszhatnának vele. Arra azért elegendő, hogy elkezdhessünk nosztalgiázni: felidézzük saját gyermekkorunkat – például mikor apu szánkóval húzott minket reggelente óvodába –, vagy hogy jól ismert műalkotások régmúlt havas tájait juttassa eszünkbe.

Ezúttal id. Pieter Bruegel madárcsapdás téli tájképe idéződött fel bennem, ahogy a Rue de la Loi zsúfolt kocsisorában a volán mögött ülve araszolgattam. Nemhiába Belgium, a régi Németalföld, nemhiába láttam a festményt a brüsszeli szépművészeti múzeumban nemrégiben (még a járvány kitörése előtt).

Id. Pieter Bruegel 1565-ban készült „Téli tájkép korcsolyázókkal és madárcsapdával” című festményéről két érdekességet szeretnék megosztani veletek.

Az egyik, hogy élőben mennyivel kisebbnek tűnt a festmény, mint ahogy azt az emlékezetemben élő jól ismert kép alapján elképzeltem (csak 37 x 55,5 cm-es).

A másik, hogy azon túl, hogy nem csupán a kép egészét, hanem a szereplőit is érdemes külön-külön tanulmányozni, a festmény mélyebb, mögöttes jelentését is érdemes szem előtt tartani: hogy a 16. századi emberi létezés, a mindennapi élet mennyi bizonytalansággal, ismeretlennel, sérülékenységgel volt tele - ezért is tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget a télnek. Erre utal a festmény értelmezései alapján a kép jobb alsó sarkában ábrázolt (csapóajtós) madárcsapda.

Fotók:

(bal) A Rue de la Loi - a brüsszeli EU negyed egyik sugárútja - kezdődő hóesésben

(jobb) Forrás: fine-arts-museum.be

Brüsszeli art nouveau, art deco, árnyék

Három fotó, reggeli sétám.

Art Nouveau

Art Deco

Árnyék

Belga Királyi Könyvtár, ruhatár

Közzététel dátuma: 2016. február 5.

A szekrényeken belga írók, költők portréi:

(2016. február 4-én)

Honlap, térkép