2011. május 11., szerda

"Podgorica emlékei" séta


Podgorica Montenegró fővárosa. A várost 1946-tól több, mint negyven éven át Titograd-nak hívták, mai arculata az apró óvárost és az elmúlt évtized modern beruházásait leszámítva leginkább ezt az időszakot adja vissza. Az igazság az, hogy a városkép első ránézésre nem igazán vonzó:  sok a régi lakótelep, a beépítetlen meg építkezés alatt álló terület, és a központon áthaladó két folyó partja eldobált szeméttől tarkálló. Szépségét gazdag mediterrán növényzete adja és a mögötte elterülő hegyek. Ami még megkapó, hogy benne sétálva érezhető rajta egy bájos vidékies hangulat, ami feltehetőleg még a "régi nagy Jugoszlávia határmenti városkája" feelingből eredhet.

Podgoricát a 10. század körül alapították szláv törzsek (területén évezredek óta éltek különböző kultúrájú emberek, azelőtt képezte részét az illírek felségterületének, a Római Birodalomnak és népvándorlási hadszíntérnek). A montenegróiak középkori államalakulatához (Zeta) tartozott, amikor a törökök 1474-ben elfoglalták, ezután több mint négyszáz évre az Oszmán Birodalomnak lett része. A Berlini Kongresszus csatolta 1878-ban Crna Gorához, ekkortól a város Montenegró mindenkori sorsát osztja.

Több, mint három éve lakom itt, gyakran sétálok és autózom benne, egyes részeit úgy ismerem, mint a tenyeremet. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan mutathatnám be a várost. Végül azt találtam, hogy ha az ember odafigyel, tud találni benne néhány múltidéző látnivalót. Ezeket összegyűjtöttem és felfűztem egy kényelmes sétaútvonalra: így született meg a „Podgorica Emlékei séta", melyet ajánlok lelkesen mindenkinek kipróbálásra!


A Podgorica Emlékei séta útvonala:
 A 19. század végén épült egykori hercegi palota csodaszép kertjéből elindulva (1. LÁTNIVALÓ) átsétálunk a török időkből fennmaradt Óvároson (2, 3, 4. LÁTNIVALÓ) majd a török erődítmény romját megkerülve (5. LÁTNIVALÓ) átkelünk a Ribnica folyó öreg hídján (6. LÁTNIVALÓ) az ún. Újvárosba. Itt már egy huszadik századi városkép fogad: néhány utca túlélte a világháború bombázásait (14, 17. LÁTNIVALÓ) és láthatjuk a háború utáni Titó-éra újjáépítésének (9, 11, 12. LÁTNIVALÓ) és az elmúlt évtized beruházásainak (17. LÁTNIVALÓ) eredményeit. Megtekintjük a legfontosabb történelmi személyiségek szobrait (7, 8, 10, 13, 15. LÁTNIVALÓ) végül a Gorica domb lábánál meglátogatjuk a várossal kb. egyidős apró középkori templomot (18. LÁTNIVALÓ). A séta zárásaként megpihenünk a főtéren a szökőkútnál (19. LÁTNIVALÓ) vagy beülhetünk egy italra a népszerű "Titograd” bárba (ennek a belső fala a városról készült egykori fényképekkel van kitapétázva, 20. LÁTNIVALÓ).

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a májusi "Podgorica emlékei" séta elkészítéséhez! Csodálatos a látkép madártávlatból, de a többi kép is nagyon szép. Technikailag szuper vagy, minden működik még az én csordultig telített gépemen is, csak így tovább!
    A/N/Zs

    VálaszTörlés
  2. Podgoricai séta.Mikor olvasom ezt a bejegyzést és nézem a fotókat látogatásom elevenedik meg bennem, mikor kocsival végig vittél ezen az utvonalon és lelkesedéssel, szeretettel mutattad meg a látnivalökat, régiségeket.Máig kedves emlék nekem, és szerettel gondolok vissza rá és az egész ottlétemre. Koszonom.

    VálaszTörlés