2010. november 2., kedd

A Lovćen-hegyi kilátó


Ha a cetinjei makett lenne az első, a Lovćen-hegyi kilátó a második hely, ahová a Montenegróba ellátogató turistákat vinném. Páratlan panoráma. Épp, mint a maketten, csak ez most igazi: 1650 m magasan vagyunk, balra a tenger a Kotori-öböllel, körben meg hegyek és hegyek, amerre a szem ellát.

Maga a Lovćen Montenegró egyik jelképe, nagy jelentőséggel bír a helyiek számára. A törökökkel szembeni ellenállásuk védőbástyája volt, a hagyomány szerint az ország nevének is e hegy az ihletője: „fekete hegy” – lankáit és növényzetét a középkori velencei utazók látták ilyennek. A hegytetőn, a kilátóhoz vezető keskeny járda kiindulópontján emelkedik az ország 19. századi megújírójaként tisztelt költő püspök-fejedelemnek, Petar II. Petrovic Njegosnak a mauzóleuma (szintén látogatható).

Jöhetünk autóval vagy a tengerpartról Kotor felől csodás panorámájú szerpentin úton (kicsit több, mint 1 óra autózás), vagy pedig Cetinje-Njegusi felől (körülbelül fél óra autózás), illetve jöhetünk gyalogosan Cetinjéből (4-5 órás gyalogtúra). A hegytetőn a kilátóhoz (illetve a mauzóleumhoz) több, mint 300 lépcsőfok vezet fel. A hely az időjárási viszonyok miatt a téli időszakban nem látogatható.

A Lovćen a térképen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése