fűz-csalitban jávorszarvas,
hajló vesszők sűrűjében
áll a fenyves közelében.
Folyam vájja-marja partját,
szarvas mossa szép agancsát,
lehajlítja karcsu nyakát,
eltűnődik, mint egy kozák.
Lomb közt vágtat nyár hevében,
kékes párát fúj a télben,
sötétszemű párja nélkül
magányával összebékül.
Szól a szarvas: "Könnyű lábam,
hagyd a partot, ússz az árban!"
Szól a kozák: "S föld széles,
hol talállak, te szépséges?"
A fenyő a kányafával,
fűzfa lenge sudarával,
mint leányok, előlépnek,
kezdődik a tánc, az ének.
Csinosítva, cicomázva,
boldogsággal felpártázva
búbánatot nem ismernek,
hajladoznak, énekelnek.
Fordította Weöres Sándor
Tarasz Sevcsenko ukrán költő (1814-1861)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése