Az utazás gyermekkorom óta meghatározója az életemnek. Újfehértón laktunk, szinte minden hétvégén mentünk Nyírlövőre a nagyszüleimhez, nyaranta pedig legalább egy hónapot Veszprémben és Balatonalmádiban töltöttünk a másik nagyszüleimnél. Ehhez jöttek a táborok Felsőörsön, Rakamazon, Egerben, Zánkán, Csillebércen, és a családi „görbe napok” Tokajban, Sárospatakon, Balatonfüreden vagy a Szalajka völgyben. A történelem és a könyvek iránti vonzódásom is ebből az időszakból való: azt a szükebb és tágabb családomon kívül kedves tanáraimnak és családunk barátainak Aknay András bácsinak és Marika néninek, debreceni középiskolás osztályfőnökömnek Bankós Csaba tanár úrnak, és kollégiumi könyvtáros-nevelőtanáromnak Görgényi Imréné Ancika néninek köszönhetem.
Külföldi élményeim közül az első meghatározó egy tíz napos franciaországi jutalom üdülés volt 1988-ban, mint a Szabolcs-Szatmár megyei „kiváló úttörők” tíz fős delegációjának lelkes tagja. Emlékszem, a szüleim egy NDK-s tábor helyett fizettek be ide, természetesen a mai napig hálás vagyok nekik érte. Később megtapasztaltam azt a kivételes élményt, mikor az ember ott él és beszéli a nyelvet, nem csak mint turista látogat el egy országba: egy skóciai egyetemi szemesztert éltem meg úgy, hogy kinyílt számomra a világ. Diákkori kalandjaim közt tartom azt is számon, hogy egyaránt egy éjszaka alatt lehet eljutni Edinburgh-ból Londonba, Boston-ból Washingtonba és Szentpétervárról Moszkvába (csak az első két esetben busszal, a harmadikban pedig vonattal i.e. „plackartnij vagon”).
Boldog vagyok, hogy az utazás a munkámnak is alapvető része lett: így jártam Szíriában, Kanadában, Oroszországban és Finnországban, és persze ott a Brüsszelben eltöltött öt felejthetetlen év! A munkámnak köszönhetem azt is, hogy megismerhettem a férjem - ő angol lévén valahogy mindenütt otthon van a világban. Jártunk együtt Isztambulban, Párizsban, Portugáliában, Dél-Franciaországban, Angliában, Toscanában és Réunion szigetén, éppen aktuális közös kalandunk pedig Montenegró, ahol immár gyermekeinkkel együtt harmadik éve élünk.
Montenegróban még egy vagy két évig maradunk, aztán továbbállunk egy újabb országba pár évre - ez a mi életformánk, ilyen a diplomata élet. Ezt a blogot azért kezdem el, mert szeretném megmutatni, hogy állomáshelyeinken melyek a legszebb, legérdekesebb helyek, melyekhez személyesen is kötnek élmények.
Külföldi élményeim közül az első meghatározó egy tíz napos franciaországi jutalom üdülés volt 1988-ban, mint a Szabolcs-Szatmár megyei „kiváló úttörők” tíz fős delegációjának lelkes tagja. Emlékszem, a szüleim egy NDK-s tábor helyett fizettek be ide, természetesen a mai napig hálás vagyok nekik érte. Később megtapasztaltam azt a kivételes élményt, mikor az ember ott él és beszéli a nyelvet, nem csak mint turista látogat el egy országba: egy skóciai egyetemi szemesztert éltem meg úgy, hogy kinyílt számomra a világ. Diákkori kalandjaim közt tartom azt is számon, hogy egyaránt egy éjszaka alatt lehet eljutni Edinburgh-ból Londonba, Boston-ból Washingtonba és Szentpétervárról Moszkvába (csak az első két esetben busszal, a harmadikban pedig vonattal i.e. „plackartnij vagon”).
Boldog vagyok, hogy az utazás a munkámnak is alapvető része lett: így jártam Szíriában, Kanadában, Oroszországban és Finnországban, és persze ott a Brüsszelben eltöltött öt felejthetetlen év! A munkámnak köszönhetem azt is, hogy megismerhettem a férjem - ő angol lévén valahogy mindenütt otthon van a világban. Jártunk együtt Isztambulban, Párizsban, Portugáliában, Dél-Franciaországban, Angliában, Toscanában és Réunion szigetén, éppen aktuális közös kalandunk pedig Montenegró, ahol immár gyermekeinkkel együtt harmadik éve élünk.
Montenegróban még egy vagy két évig maradunk, aztán továbbállunk egy újabb országba pár évre - ez a mi életformánk, ilyen a diplomata élet. Ezt a blogot azért kezdem el, mert szeretném megmutatni, hogy állomáshelyeinken melyek a legszebb, legérdekesebb helyek, melyekhez személyesen is kötnek élmények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése