A Brüsszelben élő Rumbold-Molnár Eszter blogja - főleg - Belgiumról & Brüsszelről és vonzáskörzetéről, korábban Albániáról és Montenegróról, - jártában-keltében és kutatásaihoz kapcsolódóan
Vasárnapi emlékmise és gyertyás felvonulás az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. A brüsszeli magyar közösség 1957 óta minden évben megünnepli. - A kortanúk közül egykori gyerekek voltak jelen, akik annak idején szüleikkel érkeztek menekültként Belgiumba. A forradalmi generáció néhány tagja még köztünk él, de sjanos egészségi állapotuk már nem engedte a részvételüket.
A 2. képre kattintva hallhatnak egy hangfelvételt (Alleluja, részlet), melyet a helyszínen készítettem. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Nyakas Éva operaénekes művésznő ült a széksorokban közvetlenül mögöttem. Így a felvételen a nagyszerű kóruson túl kihallható a brüsszeli magyarok számára jól ismert két meghatározó orgánum: a misét celebráló Havas István atyáé (a felvétel első részében) és Nyakas Éváé (a záró dallamívnél). Igazi felemelő érzés volt ott ülni, az emberi szabadságvágy előtt tisztelegni honfitársakkal e kiváló akkusztikájú templomban.
Vajon miért játszottak ma (okt. 19. vasárnap) rózsaszín fényben a Grand’ Place épületei? - Utánanéztem… igen, a mellrák elleni küzdelemre hívják fel a figyelmet egy októberi kampány keretében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni - figyeljünk oda, járjunk szűrésre!
Két beszédes nevű, mesés utcácska a XVI. és XVII. századból. Milyen jó, hogy a korabeli lakóházak jellegét meghagyták legalább az egyik oldalon.
A Rue des Six-jeunes-hommes és a Rue des Quatre-fils-Aymon Brüsszelben a Rue de la Régence főutcát és a szabadtéri múzeumnak is beillő Petit Sablon teret kötik össze.
Az utolsó árván maradt Krasznahorkai-kötet Brüsszel talán legszebb könyvesboltjában. Azt mondták, kb. tizenöt volt belőlük, a csütörtöki Nobel-bejelentés óta elkapkodták. Jövő hétre várják az utánnyomást.
A napokban zajlott az uralkodóváltási ceremónia a Luxemburgi Nagyhercegség fővárosában. Az államfői szerepet 25 éven át betöltő Henrik nagyherceg hivatalosan lemondott trónjáról, helyébe felesküdött az ország alkotmányára V. Vilmos (Guillaume) nagyherceg, az eddigi trónörökös, a leköszönő Henrik legidősebb gyermeke.
Belenézve az online közvetítésbe néhány dolgot érdekesnek tartok kiemelni a Luxemburgi Nagyhercegség történetéből, az esemény díszvendégeinek apropóján.
1. A Luxemburgi Nagyhercegség önálló államként 1815-ben, a Napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszus döntése nyomán jött létre. Kompromisszumok eredményeként államformáját nem királyságként, hanem nagyhercegségként határozták meg. Bár létrejöttekor uralkodója ugyanaz a személy, Orániai-Nassaui I. Vilmos lett, aki a királysággá alakult Hollandiáé, csak Luxemburg uralkodójaként Vilmos nagyhercegi címet viselt.
2. Hollandiától (amiből 1830. évi forradalom nyomán kivált Belgium) Luxemburg az uralkodó személyében 1890-ben vált külön, amiatt, mert Hollandiában a trónöröklés rendjében nem volt kizárva a nőági öröklés, míg Luxemburgban igen: 1890-ben az addig uralkodó III. Vilmost Hollandiában lánya, Wilhelmina királynő követhette, ugyanakkor Luxemburgban a nagyhercegi trónt Nassau-i Adolf örökölte. A most felesküdött uralkodó Adolf szépunokája. (2011 óta Luxemburgban is hatályos a nőági trónöröklés.)
3. Belgiummal is évszázados sorsközösség köti össze Luxemburgot, már a 15. századi Jó Fülöp burgundi herceg Németalföldje óta. Területeik összességében hosszabb ideig tartoztak egyazon államhoz, mint voltak külön a régió fordulatos történelme folyamán, bár 1830 óta véglegesen két külön országot képeznek (területváltozás azóta is történt). V. Vilmos nagymamája, Josephine-Charlotte, belga királyi hercegnő, a mostani belga király nagynénje volt.
4. 1947-ben Belgium, Hollandia és Luxemburg szoros szövetségre lépett egymással: megkötötték a Benelux-szerződést, amely az Európai Unió egyik előfutárának tekinthető. Luxemburg az 1951-ben alakult Európai Szén- és Acélközösségnek, az Európai Unió jogelődjének, Belgiummal és Hollandiával, valamint Németországgal, Franciaországgal és Olaszországgal együtt alapító tagállama.
Mindezen dinasztikus és államközi kapcsolatok miatt V. Vilmos beiktatásán Vilmos-Sándor holland király és Fülöp belga király, feleségeikkel és trónörököseikkel, az új nagyhercegi pár jobbján, a pulpituson foglalt helyet (a video felvételen 1.33.20 másodpercnél), a ceremóniát követően pedig a holland és a belga királyi család az ünnepeltekkel együtt megjelent a Nagyhercegi Palota erkélyén is köszönteni a éljenző alattvalói tömeget (2.37.20 mp-nél).
Eskütételét követő beszédében V. Vilmos nagyherceg külön köszöntötte a jelen lévő Európai Parlament elnökét (1.33.03 mp-nél) és az Európai Tanács elnökét (1.33.08 mp-nél) a többi méltóság között.
A népszerű angol történész és szerző, Dr. Amy Boyington History with Amy ebben a videóban a 15. századi európai divat központjáról mesél, mely nem volt más, mint a fényűző Burgundi hercegi udvar – a Burgundi hercegség Jó Fülöp uralkodása idején a mai Belgium és Hollandia területe mellett mai észak-franciaországi területeket is magában foglalt.
A képeken a hölgyek a legdivatosabb korabeli öltözetet az ún. Burgundi-ruhát viselik (0.28 másodpercnél), ami a rang és a gazdagság megtestesítője ekkoriban. Jellemzői, hogy pompás színű drága selyem, bársony vagy elegáns gyapjú anyagokból készültek szűk szabású ujjal, szőrme hajtókával és szőrme gallérral, V-alakú nyakkivágással. Széles öv és hosszú uszály (1.40 mp) tartozott hozzájuk, utóbbi annál hosszabb, minél tehetősebb volt a viselője.
Nem maradhatott el a finoman munkált Hennin fejdísz (1.54 mp), amelynél hogy a magas homlok igazán érvényesüljön, a hölgyek gyakran leborotválták a hajvonalat és a szemöldöküket (2.20 mp).
A Burgundi-ruha az egész 15. századra meghatározta Európa divat-trendjét, felváltva a korábban divatos ún. Houppelande-ruha (0.35 mp) népszerűségét.
Hagyományosan mellőzött művészeti ág, a PAPÍR kerül főszerepbe azon a kiállításon, amelyet a nyár elmúltával elsőként néztem meg Brüsszelben.
Spilliaert-teremnéven új kiállítóterem nyílt a Királyi Szépművészeti Múzeumban, melyben PAPÍR-ból/ra készített alkotásokat bemutató kiállítások váltják majd egymást. A mostani, október 19-ig látogatható első tárlat „BePaper 1918-1950” címmel a két világháború közötti belga papír-művészetet mutatja be.
Miért izgalmas a „BePaper 1918-1950” kiállítás?
A két világháború között folyamatos kísérletezés, megújulás volt jellemző a belgiumi művészeti színtéren... szürrealizmus, expresszionizmus, konstruktivizmus... Mindehhez hozzákapcsolódott a PAPÍR térnyerése – míg korábban csak vázlatok-skiccek alapjául szolgált, ekkorra saját jogon vált művészeti alkotások alapanyagává. A papír olcsó volt, változatosan alakítható, könnyen terjeszthető pl. plakát, újság, könyv, tapéta, kollázs formájában, ami óriási szabadságot ad egy művésznek. A kor nem kisebb alkotói próbálták ki magukat a papírral – René Magritte, James Ensor, vagy a terem névadója, Léon Spilliaert például – ahogy a kiállításon is látható.
Kiknek ajánlom?
A Spilliaert-terem egy üdítő színfolt a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeum „Régi Mesterek/Old Masters” szárnyában, de önálló látogatást is megér. Én kamasz lányommal "ugrottam be" egy órára kifejezetten ezt a termet megnézni (mielőtt moziba ment) – a változatos színek, formák, témák, textúrák az ő képzeletét is megérintették.
A terem névadójáról: Léon Spilliaert (1881-1946) belga festőművész volt, aki szinte kizárólag papírra dolgozott, és akinek számos műve található meg a múzeum gyűjteményében. A Spilliart-terem koncepciója, hogy az itt rendezendő időszakos kiállításokon rendszeresen fókuszba állítanak majd valamilyen alkotót/szempontot/témát a papír-művészethez kapcsolódóan, és hozzá illesztenek Spilliart-műveket a gazdag gyűjteményből.
Ízelítőül néhány fotó:
Fürdőző nő (Baigneuse), Léon Séilliaert talán legismertebb műve (1910, ecsettel fekete tinta és pasztell papíron)
René Magritte könyvillusztrációja Paul Éluard Az alvás erkölcse című verséhez (1941)
Nulla úr otthonában (Monsieur Zéro chez lui), egyike Roger Van Gindertael négy képből álló sorozatának (1925, újság és nyomtatópapír kollázs tollal és ecsettel valamint fekete tintával és fehér gouache festékkel)
Jozef Peeters Váza-tervei (1923, akvarell ceruzával papíron)
A nyár elmúltával újra Brüsszelben. Vajon melyik fogást választottam?
- A képen alulról a második táblácskán szereplő "Boudin Noir-Blanc..."-t, az "fekete-fehér" kolbászt. A "fekete" része nagyon hasonlít a mi véres hurkánkhoz csak rizs nélkül, az alma kompót nagyon izgalmas mellé, plusz krumplipüré.
Egy hasonló "véres hurka" plusz alma kombinációt már korábban megmutattam ebben a bejegyzésben, ott az alma karamellizált is, ami még jobban megbolondítja.
