Házfal Ixelles-ben

#ilyenmostbrüsszel

V mint Victoire

Brüsszelben rengeteg a zöld terület – parkok, kisebb-nagyobb tavak, erdő(k)... (állítólag itt a legnagyobb az európai fővárosok közül az egy négyzetméterre jutó zöld területek aránya). Az egyik közparkban sétálva ma erre a névadóját bemutató táblára lettem figyelmes (imádok ezekről tájékozódni, így kelnek életre az olvasányokból és történelmi tanulmányokból ismert nevek). A táblán ez állt: „Victor de Laveleye Park”... Victor de Laveleye a két világháború között volt miniszter Belgiumban... de mint kiderült, nem (csak) erről volt nevezetes.

Amikor 1940-ben a II. világháború idején a németek lerohanták Belgiumot, de Laveleye – számos társával együtt – Londonba menekült, ahol a BBC a belga ellenállók számára sugárzott „Rádió Belgium” adójának a tudosítója lett.

Victor de Laveleye-t aztán a Rádió Belgium 1941. január 14-i adásában tett bejelentése nyomán háborús hőssé lett: felszólította honfitársait, hogy használják a „V” betűt a megszállókkal szembeni ellenállásuk kifejezésére – a „V” franciául (Victoire) és flamandul (Vrijheid) is a „győzelem” szó kezdőbetűje.

E bejelentést követő hetekben pedig egyre többször jelentek meg a falra festett „V” betűk Belgium és Hollandia utcáin, mígnem a szimbólum szélsebesen elterjedt Európa-szerte – leghíresebb használója minden bizonnyal Winston Churchill brit miniszterelnök volt, aki időnként szivart is tartott közben az ujjai közé szorítva (tenyere irányát nem mindig találta el helyesen, befelé fordítva a jelzés valami egészen mást jelent).

A „V” kézjelzés diadalmenete, mint tudjuk, a mai napig tart – gondoljunk a távolkeletről Európába látogató lelkes szelfiző fiatalokra.

Fenti képek: 2. kép: a Radio Belgique stábja, de Laveleye az ülő sorban balról az első (Wikipedia) 3. kép: Winston Churchill és a híres kézjel (Wikipedia) 

További forrás: The Brussels Times 

Gyöngyvessző, avagy örök természet

Ma, Budapesten... bár a kép (közel) ötven évvel ezelőtt, (közel) kétszázötven kilométernyire keletre, gyerekkorom helyszínén is készülhetett volna:

#maipillanatkép

A magyar költészet napjára

Egy ideje gondolkodom rajta, hogy április 11-én majd milyen verset osszak itt meg. Juhász Ferenc József Attila sírjára című 1963-ban megjelent versére esett a választásom, mely amikor a közelmúltban elolvastam, nagyon megrendített. 

Nézzétek, milyen mérhetetlen indulatot hasít fel e késői utód lelkéből, mikor a temetőben példaképe sírját meglátva rádöbben, hogy nem a költői nagyságához méltó helyre temették el – A HOSSZÚ VERS RÉSZLETÉT L. LENTEBB. Mindez pedig előhozza belőle a merengést a költői lét – korszaktól független – megpróbáltatásai felett. 

Nemzetközi közegben élve elgondolkodtam azon is, milyen óriási vállalkozás egy ilyen szöveget – verset, irodalmi művet – más nyelvre átültetni. Hogy a magyar nyelvet beszélőkön kívül mások is érthessék, élvezhessék, értékeljék... ezáltal minket, magyarokat, a magyar gondolkodást jobban megismerve. 

Olvasom, hogy Danilo Kiš (1935-1989) készített a József Attila sirja-ról szerb fordítást a megjelenése után nem sokkal. Ahol - milyen fontos eleme/kívánalma/szemléletmódja ez egy műfordításnak - nem a szó szerinti egyezésre, inkább a vers értelmének a megjelentetésére helyezte a hangsúlyt: „azon rétegekre, amelyekkel a vers kapcsolható a szerb – és a horvát – költészet világához, és ezáltal rezonanciát találhat a magyartól eltérően felépülő költészet hagyomány- és értékrendjében.” (Bányai János elemzése, 1993) 

De jó lenne ezt a Kiš-féle fordítást is valahol(gy) elolvasni.

----

József Attila sírjára (részlet) 

írta Juhász Ferenc 

Képzelet-rózsa, gondolat-nárcisz, képzelet-őszirózsa, semmi-liliomkupac, 

erjedő, dühödt, vak, burjánzó-állkapcsú, szagos-fogsorú virág-kazal, 

liliom, nárcisz, rózsa-szerkezetű, illatos-agyú csönd apró sírodon, kicsi 

gyermek-sírodon Mesterem, Testvérem, Ősöm, Apám, jézus-nemzőszervű 

halottam, a mindenség törékeny csődöre, angyalszárnyú kék kristály, 

a lét idegrendszerének nyüszítő hálózata, halottak élén őgyelgő árva fiúcska, 

tejút-homlokú sírás, világfekete testvér-szorongás, a hályogos-szemű isten 

szemgolyójába halottból új szemlencsét ültető finom kés, a világ kimetszett 

szemgolyója, mely mindig újra kinő, mint a tarajos-gőte szemgolyója, 

ha kimetszik: újra kinő a koponya-gödörben a kocsonya-gomba, az akarat 

gyümölcse, sárkány-pupillájú élő üvegvirág; apró gyermek-sírodon csalán, 

Krisztus-szakáll, tövis-bokor zöld eposzai, nyári-arany csontszobrai, 

gyűrt villamosjegy, rozsdás konzervdoboz, homályában poshadt esővíz, 

a holtak fölszálló könnye, tavalyi viszeres-lábszárú gyertyacsonk, fekete-

kukacú szentlélek-gerinccel a tavalyi gyertya rózsaszín hányadéka, amit 

mi égettünk Erzsikével merengve sorsomon s a tiéden merengve, 

 Mert te itt fekszel az út másik felén... 

[...] 

Mert hol keresselek, mert szomjazom nagyon, mert magam vagyok 

és nincs italom, most kellenél, mint testvérnek a testvér, 

mert kellene, hogy bántsál és szeressél, te harmincmilliárd 

 sejtből fölépült Szorongás, a Boldogság Húsvéti Sejttemploma, 

mert kellene, hogy megüsselek, s nem-hervadó sebet üss utód-szívemen, 

hogy ordíts velem, mint apjával a gyermek, mert az apák nem 

futnak el a fiak elől és gyűlölöm azokat, akik elmenekülnek, 

és hol keresselek mert szomjazom nagyon, és úgy eltikkadtam 

a szomjúságtól... 

Link a teljes vershez itt 

Bányai János elemzése Danilo Kiš versfordításáról "Lazán, hűtlenül, pontosan", 1993 

Báró Jósika Miklós irodalmi példaképe a skót író-költő Walter Scott

Báró Jósika Miklós és felesége emléktáblája Brüsszelben, Skót partszakasz,
Walter Scott szobra Edinburgh-ban

Hamarosan elérkezik március 15-e, melynek alkalmából a belgiumi magyar közösség is hagyományosan számos megemlékezést tart, ezek egyike báró Jósika Miklós és felesége brüsszeli emléktáblájának a megkoszorúzása. A Kossuth Lajos belső köréhez tartozó Jósika az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Brüsszelbe emigrált és itt élt feleségével éveken át. Az emléktábla egykori lakóházuk falát díszíti. Báró Jósika Miklós irodalmi munkásságáról is ismert, őt tekintik a magyar romantikus történelmi regény megteremtőjének. Az Abafi, a Zólyomi és más művei a gyermekkorát megidéző Erdély régi várait, történeteit elevenítik meg. A közelgő nemzeti ünnep apropóján beleolvastam egy életrajzába*, melyből kiderült, hogy Jósika legfőbb ihletője korai kortársa, a skót romantikus költő és regényító Walter Scott volt. Skócia számomra is fontos helyszín, egyetemistaként tanultam ott egy szemesztert. Örömmel idézem most meg Jósika e meghatározó példaképét... előkerestem Walter Scott egyik versét Tandori Dezső fordításában - Caledóniát énekli meg benne (Skócia a Forth folyótól északra eső részének egykori római neve).

Az utolsó vándorénekes dala - Hatodik ének (részlet) 

Caledonia magasztalása

 

Ó, él-e szív, mely oly halott,

hogy még ilyet nem mondhatott:

Ez a földem! az én hazám!

És nem volt még ekképp felindult,

ha végre hazafele indult,

vándor, idegen partok után!

Jól nézzétek meg, ha volna ilyen;

dalnok nem szól neki lelkesen,

lehet nagy címe, büszke neve,

éltetheti kincsek tengere:

hatalmas pénze ellenére

nyomorultul bezárja énje;

jó hírét veszti már, míg él,

s kétszer pusztul, ha visszatér

rút porba, melyből vétetett,

nincs könny, dal érte, becsület.

 

Ó, komor, vad Caledonia!

Alkalmas költő-iskola!

Hegy-víz tarkáz, és barna hangja,

borít erdőségek gubanca,

őseim földje! el nem oldoz

tőled gyarló kéz; mint a sorshoz,

gyermekségem köt még e parthoz!

Bármely helyszíned nézhetem,

dereng a múlt, fája jelen,

melyben magam kifosztva látom –

de erdőd s patakod, barátom;

mindet szeretem, s egyre jobban,

mert nem hagynak el sok bajomban.

Yarrow patakját hadd kövessem,

bár gyönge léptem vezetetlen;

az Ettrick-szorosnál a szél

hűse hervadt arcomhoz ér;

Teviot-kőnél hajtsam le fejem,

ott már az emlék se legyen velem,

én, végső bárd, jajom bevégezem.

Walter Scott

fordította: Tandori Dezső

A vers eredetije:

The Lay of the Last Minstrel - Canto Sixth (detail) (Angol)

... This is my own, my native land!

 

Breathes there the man, with soul so dead,

Who never to himself hath said,

This is my own, my native land!

Whose heart hath ne'er within him burn'd,

As home his footsteps he hath turn'd,

From wandering on a foreign strand!

If such there breathe, go, mark him well;

For him no Minstrel raptures swell;

High though his titles, proud his name,

Boundless his wealth as wish can claim;

Despite those titles, power, and pelf,

The wretch, concentred all in self,

Living, shall forfeit fair renown,

And, doubly dying, shall go down

To the vile dust, from whence he sprung,

Unwept, unhonor'd, and unsung.

 

O Caledonia! stern and wild,

Meet nurse for a poetic child!

Land of brown heath and shaggy wood,

Land of the mountain and the flood,

Land of my sires! what mortal hand

Can e'er untie the filial band,

That knits me to thy rugged strand!

Still as I view each well-known scene,

Think what is now, and what hath been,

Seems as, to me, of all bereft,

Sole friends thy woods and streams were left;

And thus I love them better still,

Even in extremity of ill.

By Yarrow's stream still let me stray,

Though none should guide my feeble way;

Still feel the breeze down Ettrick break,

Although it chill my wither'd cheek:

Still lay my head by Teviot Stone,

Though there, forgotten and alone,

The Bard may draw his parting groan.

        Walter Scott

*Az emített Jósika-életrajz: Kozocsa Sándor: Jósika Miklós, in: Báró Jósika Miklós Az első lépés veszélyei c. kötetének bevezetője, Magyar Századok sorozat, Ardói Könyvkiadó, Budapest, Antikvár könyv, pp. 5-19.

Fenti fotók: Wikipedia, Skót partszakasz: Traverse by Taylor 

A vers forrása: Magyarul Bábelben 

A budapesti Szépművészeti Múzeum Mezopotámia kiállítása & BÚÉK

Felső fotó: Budapesti Szépművészeti Múzeum,
további képek: Kíváncsi Utazó

Saját történelem tanulásunk kezdeteihez repít vissza ez a csodás kiállítás, melyre ma végre el tudtam látogatni. Emlékeztek... a Tigris és Eufrátesz folyók mentén, a termékeny félhold térségében járunk... itt bukkantak fel az emberiség első civilizációi. 

Uruk városa, melynek lakossága már i.e. 3000 körül 40 ezer főt számlált (plusz a közelében élő további 80-90 ezer) és így a világ első nagyvárosának számított. Templomai, az első monumentális épületek, valamint agyagtáblákra ékírással írt feljegyzései az emberiség közös öröksége. 

A kiállítás az i.e. 1000-500 közötti időszakra, a Mezopotámia területét akkor már uraló Újasszír majd Újbabiloni birodalmak korára fókuszál. Pontos címe „Istenek és démonok királysága” – a fő hangsúlyt az kapja, hogy akkoriban az emberek életét minden társadalmi szinten milyen áthatóan határozták meg e természetfeletti lények. 

Nagyon tetszett, hogy az első teremben látható részletes idővonal nem csupán a mezopotámiai évszázadokat ábrázolja, hanem az egyes dátumokat a többi ókori civilizáció mérföldköveihez viszonyítja (egyiptomi, görög, római, zsidó, macedón, perzsa). 

Óriási élmény élőben látni a Babilóni Felvonulási Útról származó Lépő Oroszlánt (i.e. 7-6. század, mázas tégla dombormű, Bécsi Kunsthistorisches Museum) vagy az egyik híres Sárkánykígyót a babilóni Istár-kapuról (i.e. 7-6. sz, mázas tégla dombormű, Ny Carlsberg Glyptotek Koppenhága). 

Emlékszem, mennyire csodálkoztam, amikor néhány éve először láttam egy fotót a Gilgames eposz ékírásos agyagtáblájáról a Historic Photographs Facebook oldalon (Uruk város királyáról szóló hősköltemény) - milyen picike és milyen sűrű rajta az a mai szemmel krikszkraksznak tűnő írás. Itt a kiállításon több vitrinben is láthatóak hasonló agyagtáblák – legtöbb közülük adminisztrációs vagy jogi célokat szolgált pl. építési munkálatok rögzítése, terület tulajdoni felosztása, uralkodó beiktatási szertartásának szövege – de itt a képen a babiloni teremtéseposz töredéke látható. 

E néhány személyes kedvencemen túl további számos fantasztikusan érdekes tárgyi, képi és írásos emléket sorakoztat fel ez a méltán elismert nagyszabású kiállítás: a Babilóni Istár-kapu és Felvonulási Út makettje, mitológiai történetekben megjelenő istenek (Enlil főisten, Adad viharisten), démonok (Pazuzu a széldémon, Lamastu aki a legfélelmetesebb mert a legkiszolgáltatottabbakat veszélyeztette) és hősök (Ninurta az istenek harcosa) ábrázolásai, különféle kövekből készült pecséthengerek, otthonokat és városokat megóvó figurák, Marduk isten hatalmas főtemplomának a „Bábel tornya”-nak legendája és utóélete a művészetekben, példák Mezopotámia megjelenésére korunk és a közelmúlt popkultúrájában (filmek, rajzfilmek). 

Szóval, feltétlenül ajánlom, hogy ha tehetitek menjetek el megnézni a kiállítást, FEBRUÁR 2-ig tart nyitva. Link a Szépművészeti Múzeum honlapjára.

Érdemes a látogatáshoz előre ONLINE regisztrálni, máskülönben a bejáratnál nagy sorral találhatja magát szemben az ember (velem ez történt). 

Fotók: a Hősök teréről készült homlokzati fotót a Szépművészeti Múzeum honlapjáról töltöttem le, a többi saját felvétel. 

Ezzel a bejegyzéssel kívánok utazási és művészeti élményekben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET oldalam minden kedvelőjének!

Lépő Oroszlán a Babilóni Felvonulási Útról, II. Nabú-kudurri-uszur, a bibliai Nabukodonozor  (Kr. e. 605-562) uralkodási ideje, mázas tégla, Kunsthistorisches Museum, Bécs

Idővonal részlete

A babilóni teremtéseposz I. táblájának töredékai Assurból,
Kr. e. 9-7. század, Vorderasiatisches Museum, Berlin

A Tigris és Eufrátesz folyók vidéke, a "termékeny félhold"

Gipszkő relief Ninurta vagy Assur oroszlánsárkány hátán álló ábrázolásával,
Kr. e. 7. század, Assur

Vonatozás

Mindig is szerettem vonatozni. Igy jártam haza diákként majd fiatal felnôttként a szüleimhez, így közlekedem mostanában is Belgiumon belül ha vidéki múzeumot akarok megnézni, vagy ha Angliába utazunk - a Csalagúton át - rokonlátogatásra. A vonatozás mindig is az önállóságot és a várakozás élményét jelentette számomra. Egy másik, az indulóhelytôl merôben különbözô miliôbe csöppenni. Az összegzés, az újrakezdés lehetôségét. A monoton, tompa zötykölôdés és a suhanó táj látványa megnyugtat, lehet olvasni, tervezni, álmodozni, átgondolni mindent. 

Egy ideje, ha tehetem, a Brüsszel-Budapest-Brüsszel útvonalat is vonattal teszem meg. Reggel elindul az ember és kétszeri - Frankfurt, Bécs - átszállással viszonylag kényelmesen késô estére Budapesten lehet. Számomra a legideálisabb, ha van idô - plusz egy szállásnyi büdzsé - valahol félúton megaludni. Így este sétálhatunk például Nürnberg óvárosában, vacsorázhatunk sültkolbászt krumplisalátával, erôs-ízes tormával, melyhez kihagyhatatlan a pohár sör is.

Sarokerkély és utcanév tábla, avagy Gaspar de Crayer flamand festő felfedezése

 #ilyenmostbrüsszel

Eredetileg erről a pompás Ixelles-i sarokerkélyről szerettem volna készíteni egy fotót. De aztán kíváncsivá tett, hogy az utcanév táblára nem csak a „Rue De Crayer” van kiírva, hanem az is, hogy “flamand festő, élt 1584-től 1669-ig”. Nem ismertem, de kikalkuláltam, hogy a híres antwerpeni barokk festőnek, Peter Paul Rubens-nek lehetett kortársa. Gondoltam, utánanézek, milyen képei voltak... Íme kettő közülük (l. lentebb). 

Röviden a festőről: Gaspar de Crayer Antwerpenben született, de Brüsszelben lett elismert művész, a város legfontosabb festője a 17. században. A Spanyol-Németalföldet akkoriban kormányzó főhercegi pár, Habsburg Albert és felesége Izabella a megrendelői közé tartozott, majd Ferdinánd bíboros-infáns és a műgyűjtő Lipót Vilmos főherceg udvari festője lett. Sok templomi oltárkép is fűzödik a nevéhez, ezeket az ellenreformáció eszméje ihlette. 

G. de Crayer: Ferdinánd spanyol bíboros-infáns lovas portréja - Musea Brugge

G. de Crayer: A királyok imádása - Museum of Fine Arts Ghent 

Gaspar de Crayer - Collection Museum Plantin-Moretus, Antwerp

Források: Barok in Vlaanderen és Flemish Art Collection 

Villámlátogatás Észak-Olaszországban

Amikor a tinédzsered cserediák és te kíséred vissza a váltótársát lombardiai otthonába. - Alvó Lago Maggiore-part, városkák domboldalakon, Garibaldi a leggyakoribb utca, spontán kortárs művészet. 

Emlékezés '56-ra

Belgiumba az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtását követően nagyjából 5000* magyar menekült érkezett. Hálás vagyok, hogy többeket közülük még személyesen ismerhettem, ismerhetek a brüsszeli Magyar Házban /Saintenoy/ végzett munkám révén. Mindegyikük élettörténete megrendítő, a kitartás, az újrakezdés egyedi mementója. Néhányuk életéről interjúkötetek születtek, ezeket lentebb felsorolom. Előbb álljon itt egy vers az ötvenhatos emigráns Keszei István tollából. A költő néhány év leforgása alatt lelkileg belerokkant fájdalmába, hogy hazáját el kellett hagynia. Szinte minden verse a honvágyról szólt.

“

Szívem tája körül a földi tájak

varázsgyűrűt vontak, akár a bűvölet;

bőröm alá törtek, hogy egyre járjak

átszellemülten gazdag tájaim felett.

A földet, hol sorsom sudárba szökkent

a vízözöntől úgy tudtam megmenteni,

hogy lelkembe loptam. A benső csöndben

boldog nesszel nyílnak földem virágai.

Agytekervényeim közt kígyózó, tekergő,

tekervényes, rejtelmes utcák! zúgó erdő!

Lelkem vízébe süllyedt drága városok!

A kinti, benti táj hű frigyben összeforrva

egy lénnyé lényegülve néz a csillagokra,

fölöttük angyalként lélegzetem oson.

„

Keszei István:

Tájak

1965

Néhány belgiumi ötvenhatos menekült sorsát megismerhetitek az eddig megjelent interjúkötetekből (amikről tudok):

- A NAPOKBAN JELENT MEG! Nyul-Donka Balázs: Otthon, hazátlanul-Ötvenhatosok Belgiumban 2. - Kvasznay Árpád, Petőfalvi Győző, Irodalmi Rádió, 2024

- Albert Enikő: Kettős kötésben - ’56-os magyar sorsok Belgiumban, Látóhatár Kiadó, 2017

- Nyul-Donka Balázs: Ötvenhatosok Belgiumban - Orémusz József és a Keszei fivérek, 2016 (a fenti vers ebből való)

*Forrás:

Wittlinger Gabriella: Interconnections - Fejezetek a magyar és belga történelmi kapcsolatokból, kiadta a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ Brüsszel, 2022 (108. oldal)

A fotóra emlékeztek a tavaly ilyenkori bejegyzésből: A brüsszeli "Buda" feliratú 56-os busz ?

Fotó: CR