Egy ideje gondolkodom rajta, hogy április 11-én majd milyen verset osszak itt meg. Juhász Ferenc József Attila sírjára című 1963-ban megjelent versére esett a választásom, mely amikor a közelmúltban elolvastam, nagyon megrendített.
Nézzétek, milyen mérhetetlen indulatot hasít fel e késői utód lelkéből, mikor a temetőben példaképe sírját meglátva rádöbben, hogy nem a költői nagyságához méltó helyre temették el – A HOSSZÚ VERS RÉSZLETÉT L. LENTEBB. Mindez pedig előhozza belőle a merengést a költői lét – korszaktól független – megpróbáltatásai felett.
Nemzetközi közegben élve elgondolkodtam azon is, milyen óriási vállalkozás egy ilyen szöveget – verset, irodalmi művet – más nyelvre átültetni. Hogy a magyar nyelvet beszélőkön kívül mások is érthessék, élvezhessék, értékeljék... ezáltal minket, magyarokat, a magyar gondolkodást jobban megismerve.
Olvasom, hogy Danilo Kiš (1935-1989) készített a József Attila sirja-ról szerb fordítást a megjelenése után nem sokkal. Ahol - milyen fontos eleme/kívánalma/szemléletmódja ez egy műfordításnak - nem a szó szerinti egyezésre, inkább a vers értelmének a megjelentetésére helyezte a hangsúlyt: „azon rétegekre, amelyekkel a vers kapcsolható a szerb – és a horvát – költészet világához, és ezáltal rezonanciát találhat a magyartól eltérően felépülő költészet hagyomány- és értékrendjében.” (Bányai János elemzése, 1993)
De jó lenne ezt a Kiš-féle fordítást is valahol(gy) elolvasni.
----
írta Juhász Ferenc
Képzelet-rózsa, gondolat-nárcisz, képzelet-őszirózsa, semmi-liliomkupac,
erjedő, dühödt, vak, burjánzó-állkapcsú, szagos-fogsorú virág-kazal,
liliom, nárcisz, rózsa-szerkezetű, illatos-agyú csönd apró sírodon, kicsi
gyermek-sírodon Mesterem, Testvérem, Ősöm, Apám, jézus-nemzőszervű
halottam, a mindenség törékeny csődöre, angyalszárnyú kék kristály,
a lét idegrendszerének nyüszítő hálózata, halottak élén őgyelgő árva fiúcska,
tejút-homlokú sírás, világfekete testvér-szorongás, a hályogos-szemű isten
szemgolyójába halottból új szemlencsét ültető finom kés, a világ kimetszett
szemgolyója, mely mindig újra kinő, mint a tarajos-gőte szemgolyója,
ha kimetszik: újra kinő a koponya-gödörben a kocsonya-gomba, az akarat
gyümölcse, sárkány-pupillájú élő üvegvirág; apró gyermek-sírodon csalán,
Krisztus-szakáll, tövis-bokor zöld eposzai, nyári-arany csontszobrai,
gyűrt villamosjegy, rozsdás konzervdoboz, homályában poshadt esővíz,
a holtak fölszálló könnye, tavalyi viszeres-lábszárú gyertyacsonk, fekete-
kukacú szentlélek-gerinccel a tavalyi gyertya rózsaszín hányadéka, amit
mi égettünk Erzsikével merengve sorsomon s a tiéden merengve,
Mert te itt fekszel az út másik felén...
[...]
Mert hol keresselek, mert szomjazom nagyon, mert magam vagyok
és nincs italom, most kellenél, mint testvérnek a testvér,
mert kellene, hogy bántsál és szeressél, te harmincmilliárd
sejtből fölépült Szorongás, a Boldogság Húsvéti Sejttemploma,
mert kellene, hogy megüsselek, s nem-hervadó sebet üss utód-szívemen,
hogy ordíts velem, mint apjával a gyermek, mert az apák nem
futnak el a fiak elől és gyűlölöm azokat, akik elmenekülnek,
és hol keresselek mert szomjazom nagyon, és úgy eltikkadtam
a szomjúságtól...
Link a teljes vershez itt
Bányai János elemzése Danilo Kiš versfordításáról "Lazán, hűtlenül, pontosan", 1993
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése