2023. április 18., kedd

Életút interjúm a Brüsszelben élő Kun Miklóssal

Kun Miklós, fotó: Rumbold-Molnár Eszter, 2021. december

Megjelenés:  

Az interjút 2021 decemberében készítettem, megjelent 2023 márciusában a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete "XXX. Történeti Tanulmányok" c. kiadványában (282. oldal).

Kun Miklós barátom 2011-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést a Brüsszeli Magyar Nagykövetségen, a magyar-belga kapcsolatok elmélyítése, valamint a belgiumi magyar történelmi emlékek mentése és ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

Miklós sajnos e tanulmánykötet megjelenését már nem érhette meg, 2023 márciusában, 100. életévében, pár nappal a megjelenés előtt hunyt el. Az írás megszületését azonban végig nyomon követte, javította, véleményezte.

Megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni.

A megjelenésért köszönettel tartozom Dr. Barta Róbert főszerkesztőnek és kollégáinak a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetben.

Tartalma röviden:

Kun Miklós, vagy ahogy francia, angol, német és spanyol nyelvű publikációi révén évtizedeken át ismerhette őt előbb a nemzetközi földtudományi, később a történelem-kultúrtörténeti szakma, Nicolas Kun de Kozma (röviden Nicolas de Kun) idén 99. életévét betöltő Brüsszelben élő nyugalmazott kutató, a gyarmati Kongóban évtizedes terepgyakorlattal rendelkező geológus-bányamérnök, a New York-i Columbia Egyetem egykori tanára. 

Az 1960-as évek végén költözött véglegesen Brüsszelbe, nyugdíjazásáig több nemzetközi vállalatnál töltött be vezető pozíciót. Itt nősült meg, néhai apósát, Jacques Donny bárót, a II. világháborús belga ellenállás egyik hősét a németek végeztek ki. 

Kun Miklós személye és munkássága a belga-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 2022. évi centenáriumán azért kerül újra előtérbe, mert ő a belga-magyar történelmi-kultúrtörténeti összefonódásokat feltáró eddigi legátfogóbb tanulmánykötet, a francia nyelven megjelent A belga–magyar kapcsolatok tizenegy évszázada (DE KUN, N., 1999) című könyv szerzője. 

A belga és magyar történelmi kapcsolatok kutatásával az 1990-es évek eleje óta foglalkozik, melynek elismeréseként 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át a Brüsszeli Magyar Nagykövetségen.  Ő talált rá az 1848-49-es emigráns Jósika Miklós és felesége, Podmaniczky Júlia egykori brüsszeli lakóházára, valamint Kossuth Lajos édesanyja, Weber Karolina itteni sírhelyére. Ezek helyszínét azóta emléktábla, illetve emlékoszlop jelzi. 

Mindennek apropóján kerestem fel e sokoldalú kozmopolita tudóst, szakembert, embert 2021 decemberében jelenlegi lakhelyén, egy Brüsszel-Uccle-i idősek otthonában. Tágas ablakú, parkra néző polgári lakosztálya magyarországi gyermekkorából, a közép-afrikai Kongóból, az Egyesült Államokból, és a világ számos más pontjáról őriz fényképeket és tárgyi emlékeket – hiszen élete során kilencvenhat különböző országban fordult meg, melyek közül ötben hosszabb ideig élt. 

Az interjúban mesél országhatárokon átívelő gazdag élet- és karrierútjáról valamint széles körű kutatásairól, különös tekintettel a belga és magyar történelemmel kapcsolatos munkáira. Az interjú zárásaként számba vesszük az élete során különböző nyelveken megjelent tudományos publikációit, melyek 1955 és 2016 között keletkeztek. Személyes ismeretségünk a Brüsszeli Magyar Házhoz köthető.

Az interjú teljes szövege ezen a linken olvasható

Kun Miklós és Rumbold-Molnár Eszter, 2021. december

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése