Az utazó, aki először látta, valahogy ösztönösen hasonlítani akarta valamihez, de hamar rájött hogy ez lehetetlen, mert a város elutasít mindenféle összehasonlítást. Valójában nem hasonlított semmihez. Nem tűrte jobban az összehasonlítást, mint amennyire engedte, hogy eső, jég, szivárvány vagy sokszínű idegen zászlók sokáig időzzenek a háztetőin, mert ezek éppen annyira voltak mulandók és valótlanok, mint amennyire a város maradandó és horgonyzott szilárd alapokon.
A város ferdén lejtett, talán élesebb szögben, mint bármely más város a földön, ezen kívül megcáfolta az építészet és várostervezés összes törvényét. Az egyik ház teteje könnyűszerrel súrolhatta egy másik ház alapját, és biztosan az egyetlen hely volt a világon, ahol ha valaki megbotlott és elesett az utcán, gond nélkül tudott földet érni egy ház tetején – részegek által igen jól ismert sajátosság.
Igen, tényleg furcsa város volt. Voltak helyei, ahol ha lesétáltunk az utcán, kinyújtott karunkkal ráhelyezhettük kalapunkat egy minaret tetejére. Sok dolog egyszerűen bizarr volt benne, másokat meg mintha álmodnánk.
A város sok problémát is okozott lakóinak, ahogy az emberi életeket őrizte kissé esetlenül csápjai és kő-váza segítségével, meg számos horzsolást és zúzódást. De mindez természetes volt, hiszen egy kő városról volt szó, melynek érintése durva volt és hideg.
Nem, nem volt könnyű gyereknek lenni ebben a városban...”
Itt játszódik Ismail Kadare, a Man Booker Nemzetközi Díjas - ma részben Párizsban élő - albán író egyik korai regénye, melynek ihletője az író szülővárosa, Gjirokastra.
A fordítás alapja: Chronicle in Stone, Ismail Kadare, 1971, részlet, Arshi Pipa angol fordítása, angolból saját fordítás
A fenti képet Cora J. Gordon képzőművész-utazó készítette, forrása: a “Two Vagabonds in Albania” c. könyv, 1927
Gjirokastráról másik bejegyzés
Gjirokastra a térképen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése